Emylia Sandvy

1992.április 30. Traverse City, USA.

Tudjátok, milyen szeszélyes az áprilisi időjárás. Olyan szeszélyes, és kiszámíthatlan, bolondnak mondják azokat is akik abban a hónapban születtek. Nos akkor én vagyok erre az ellentét példája...Szeszélyes egyáltalán nem vagyok, sőt kiszámíthatatlannak sem mondanám magam de bolondnak...mikor ép hogy. Igazából, mindenki a maga módján nevezhető örültnek. Én inkább az a csendes, szerény fajtának mondható vagyok...A város ahol születtem, egy elég csöndes hely. Talán nyáron a cseresznye fák virágzásakor vannak a leg hangosabb fesztiválok, de ezen kívűl, az élet olykor ide se látogat el. Egy tanyán nőttem fel a nagymamám és a papám gyűrűjében, a sok csirke, birka, na meg  Hardival az öreg igáslóval, és Artúrral, a fiatal kuvasz kutyával. De mindezek mellett szerettem ezt a helyet. A várost, a kis közösséget, a tanyát, és a nagyszüleimet. Még akkor is ha az iskolában sokan kitaszítottak természetes vörös hajam miatt. De valahogy soha se zavart. Úgy érzetem így a legjobb nekem. Legjobban a vasárnapi vásárokat szerettem a papával. Nézegetni a sok vásárolni valót ahonnan olyan dél körül távoztunk, és egy almát rágcsálva mentünk haza, ahol felmászva a teraszon, futottam a konyhába a mama ölelő karjaiba. A nyári estéken papa ölében ülve ültünk ki a terszra a hinta ágyba és a csillagokat néztük, miközben papa mesélt, a kalandjairól, a meséiről, az álmairól, és lassan bennem is kezdett megrajzolódni egy álom...5 évesen, megkaptam életem első igazi nagy könyvét. Alig bírtam el. Igazi pergament lapok voltak benne és akkor még azt hittem végtelen mennyiségben. Papa azt mondta, hogy ebből, fogunk tanulni olvasni, és ebbe írjam a meséimet. Boldog voltam. Talán a világ egyik legboldogabb kisgyereke. Szerettem a nagyszüleim, a világot amiben éltem. De sajnos semmi sem tart örökké...2000 agusztus 25-én a papám gyomorrákban elhunyt. Az volt életem egyik legnagyobb töréspontja. Akkor 8 éves fejjel nem akartam elfogadni az igazságot, de most is nehezemre esik vissza gondolni rá. 10 éves koromig hanyag tevékenységeim voltak a suliba. Teljesen elmenekültem a világ elől, magam elől. De a mamám nem engedett. A nagy könyvbe írt nekem egy mesét. Elég gyér meséket tud írni de írt. Nekem...

Arról írt, hogy soha ne felejtsem el, a remény mindig mellettünk van, hogy az álmainkért küzdeni kell és hogy papa emlékét, úgy tudom a legjobban őrizni, ha írok. És...írni keztem. Éltanulóként fejeztem be az általánost, a pergament lapok a könyvben pedig telni keztek. Az életem egy hatalmas fordulatott vett. Virgina államába mentem, Amerika egyik legjobb középiskolájába tanulni a Thomas Jefferson High School-ba irodalom és franciát tanulva. Nem kemény munka után de sikeresen zártam az éveket, immár leérettségizve 18 éves fejjel. De nem volt elég. Számomra nem volt nagy lépés a cél felé. Többet akartam, és keményebb munkába akartam fogni. Versek írásába is bele keztem ez idő tájt, és egyre több mesének adtam életet, aztán elhatároztam magamat. Egyetemre mentem, New Haven városában a Yale University-be bölcsész szakra és emelt franciát tanulva. Egy albérletbe költöztem, és az érkezésemet kiszagolva pár hónapra rá, örökbe fogadtam egy utca macskát, aki teljesen fehér, az orrán egy fekete pötty az egyetlen sötét pontja. Találó nevet adtam neki. Pötty. Az egyetem mellett, egy könyvtárban keztem dolgozni, és már lassan betöltöm a 24-et, mint végzős egyetemista. Persze, folyamatos, éjszakázások, tanuláshoz, és írások, olvasás ha már könyvtárban dolgozom, meg persze verselések, de minden csendesen eldugva pihennek a polcomon füzetekbe elrejtve, amit olykor én olvasok újra. Nos...most a naplómat fogom kitárni nektek...

Üdvözlettel:Emy.

Pár érdekesség:

-Nem nézik ki belőlem, de szeretem az extrém sportokat, bár ebből is csak a görkorit űzöm a nemlétező szabad időm mellett. (ami nem nagyon nevezhető extrémnek.)

-Fall Out Boy rajongó vagyok, pontosabban 14 éves koromban szerelmes voltam Parickbe de későbbiekben már csak a zenéjük miatt voltam a rajongójuk.

-Nem vagyok nagy társasági ember, de nem is vagyok antiszociális. Igyekszem kedves, segítőkész lenni, meg persze ha feloldódok, akkor többet csipogok mint egy csibe.

-A szüleimet nem ismerem, mama elmondása szerint születésem után pár héttel, elhagyták a tanyát.

-Könnyen zavarba hozható egyéniség vagyok.

-Természetes vörös hajam van, ami télen besötétül, nyáron pedig kivilágosodik.

-Nem szeretem a csendet, álltalában, ha egyedül vagyok mindig zenét hallgatok, vagy tvt esetleg rádiót.

-Nem félek a sötétben, de huzamosabb ideig (kivéve mikor alszom) frusztrálónak érzem, hogy orromig se látok.

-Szerelem ügyileg is nehéz eset vagyok. Még soha senki nem volt az életemben.

-Kedvenc gyümölcsöm a narancs.

-A dal ami egyensen a lekemig hatolt.: https://www.youtube.com/watch?v=LNGEsU-BbHc